A dzsinn kiszabadult a palackból

A mesterséges intelligencia és a munka jövője

Néhány hete, miközben a kisfiammal legóztunk, azon kaptam magam, hogy egy teljesen automatizált, robotok által irányított várost építünk. Kis, sárga figurák suhantak a műanyag utakon, szállították az építőkockákat, miközben az ember-legók békésen üldögéltek a parkban. Elgondolkodtatott. AI-céget vezetek, egyetemen tanítom a technológiát, napi szinten dolgozom vele, mégis, néha a legegyszerűbb helyzetekben döbbenek rá a mélységére. A dzsinn kiszabadult a palackból, és a nagy kérdés nem az, hogy vissza tudjuk-e gyömöszölni – mert nem tudjuk –, hanem hogy mit kezdünk a három (vagy végtelen) kívánságunkkal.

Nap mint nap olvasni a hírekben a világ elképesztő kihívásairól: a klímaváltozástól kezdve a geopolitikai feszültségeken át a gazdasági nehézségekig. Mégis, van egy téma, ami mindezt áthatja, és ami alapjaiban fogja megváltoztatni az életünket, mégsem kapja meg a kellő figyelmet. Ez a mesterséges intelligencia és a robotika forradalma.

A milliárdosok új játszótere

Olyan nevek, mint Elon Musk, Jeff Bezos vagy Mark Zuckerberg dollárszáz-milliárdokat ölnek ebbe a technológiába. De vajon miért? Azért, mert álmatlanul forgolódnak az ágyukban a társadalom leszakadó rétegei miatt? Kétlem. Sokkal valószínűbb, hogy felismerték: az AI és a robotika az a hullám, ami a már így is elképesztő vagyonukat és befolyásukat exponenciálisan növelheti. Ez a befektetés nem a közjót, hanem a profitmaximalizálást célozza. A vállalati Amerika számára ez egy soha nem látott lehetőség a költségcsökkentésre: emberek helyett robotok, bérek helyett karbantartási díjak. A végeredmény? A gazdagok még gazdagabbak lesznek, a középosztály pedig a munkahelyéért küzd.

Ahogy a Portfolio-n is írtam korábban a „kis gömböc-effektusról”, a nagy platformok mindent bekebeleznek. Most ugyanez a jelenség zajlik a munkaerőpiacon is, csak a „gömböc” ezúttal egy algoritmus, ami egyre több és több feladatot vesz el az emberektől.

A robotok már a spájzban vannak

Ne legyenek illúzióink, ez nem a távoli jövő. Ez a jelen. Amikor arról beszélünk, hogy hozzuk haza a gyártást, az nagyszerűen hangzik. De mit érünk vele, ha az új gyárakban már nem emberek, hanem robotkarok csavarozzák össze az alkatrészeket? Amerikai példák már jól mutatják, hogy Elon Musk Tesla-gyáraiban már most is ezrével dolgoznak a robotok, és a cél a teljesen automatizált „alien dreadnought” gyár. Jeff Bezos Amazonja 2022 óta 27 000 embert bocsátott el, miközben már több mint egymillió robotot alkalmaz a raktáraiban. Hamarosan több robot lesz az Amazonnál, mint ember.

És ez nem csak a fizikai munkát érinti. A Foxconn, az Apple és a Google egyik legnagyobb beszállítója, már nem azért telepít gyárakat Kínába, mert ott olcsó a munkaerő, hanem mert a robotoknak mindegy, hol dolgoznak. A cég vezérigazgatója szerint az AI feleslegessé teszi a munka kiszervezését alacsony bérű országokba. Miért? Mert a robotok olcsóbbak lesznek, mint bármelyik emberi munkás.

Ez nem sci-fi. A FedEx már önvezető kamionokkal szállít Dallas és Houston között. A Walmart Arkansasban használ autonóm teherautókat. A Waymo önvezető taxijai már több amerikai nagyvárosban is az utakat róják. Dario Amodei, az Anthropic (az egyik vezető AI cég) alapítója szerint a következő öt évben a fehérgalléros belépő szintű állások fele megszűnhet. Jim Farley, a Ford vezérigazgatója még ennél is borúlátóbb: szerinte tíz éven belül az összes irodai munka felét az AI végezheti.

A munka utáni társadalom: utópia vagy disztópia?

Ha ezek a jóslatok csak félig válnak be, az is több tízmillió amerikait és európait érint majd, akiknek a munkahelye egyszerűen megszűnik létezni. Mit fognak csinálni? Hogyan fizetik a számláikat, hogyan jutnak élelemhez, egészségügyi ellátáshoz? De a kérdés nem csak gazdasági. A munka, legyen az egy takarítói állás vagy egy agysebész hivatása, az emberi identitás része. A legtöbben szeretnénk hasznos tagjai lenni a társadalomnak. Mi történik, ha ezt a fundamentális emberi szükségletet elvesszük?

Az AI nemcsak a gazdaságot, hanem az emberi kapcsolatainkat, a társadalom szövetét is átalakítja. Ez egy mély, dehumanizáló folyamat is lehet, ha nem figyelünk oda. A cél nem egy hatékonyabb, hanem egy boldogabb, egészségesebb és teljesebb életet élő társadalom kell, hogy legyen. Nem vagyok luddita, nem a technológia ellen beszélek. Én magam is technológiai vállalkozó vagyok. A YoloAI-val éppen azon dolgozunk, hogy az AI segítségével demokratizáljuk az oktatást, és mindenki számára elérhetővé tegyük a személyre szabott tanulás lehetőségét. A technológia egy eszköz, ami lehet jó és rossz is. A kérdés az, hogy kinek a kezében van, és mire használjuk.

Hogyan tovább? Néhány gondolat a megoldásról

Nincsenek kész válaszaim, de van néhány ötletem, hogyan biztosíthatnánk, hogy a technológiai fejlődés hasznát ne csak egy szűk elit, hanem a társadalom egésze élvezze:

1. 32 órás munkahét, azonos bérért. A termelékenységünk az 1940-es évek óta a négyszeresére nőtt, miközben a 40 órás munkahét maradt. Az AI ezt a termelékenységet az egekbe fogja emelni. A munkavállalóknak részesülniük kell ebből a haszonból egy rövidebb munkahét formájában.

2. Munkavállalói képviselet a vállalati igazgatótanácsokban. A német modellhez hasonlóan a munkavállalóknak is ott kell ülniük az asztalnál, ahol a döntések születnek a technológia bevezetéséről. Ha a Tesla dolgozói ott lennének a boardban, kétlem, hogy Elon Musk csillagászati bónuszokat szavazna meg magának.

3. Profitmegosztás. A munkavállalóknak részesedniük kellene a vállalatok nyereségéből, például részvényprogramok formájában. A profit ne csak a nagytőkéseket gazdagítsa.

4. Munkavállalói tulajdonosi programok kiterjesztése. Amikor a dolgozók tulajdonosok is egyben, olyan döntéseket hoznak, amik mindenkinek jók, nem csak a csúcson lévőknek.

5. Robotadó. Azok a nagyvállalatok, amelyek tömegesen cserélik le az embereket robotokra, fizessenek egy különadót, amiből a tranzíció kárvallottjait lehet támogatni, átképezni.

A vita elkezdődött. És ebben mindannyiunknak részt kell vennünk. A tét nem kevesebb, mint a jövőnk.